2014. december 3., szerda

JuditLove szappanálmok

Nem is oly' rég új termékekkel gazdagodott a natúr szappan-felhozatal palettája, az üde színfoltot a JuditLove szappanálmok testesítik meg, melyek elérhetőek a JuditLove Szappanálmok webshopjában. És hogy én hogyan kapcsolódom ehhez? :) A fotóimmal.



Webshop lévén az átlagosnál is nagyobb jelentősége van annak, hogy a termékfotók megfogják a vásárlót, hiszen nem tudják fizikai valójában kézbe venni, megszagolni, megszemlélni. Valójában a fotó alapján vásárolnak első alkalommal. Így nem volt más dolgom, mint létrehozni egy színes-szagos fotósorozatot, ami valósághűen adja vissza a terméket, és egyediségével kitűnik a versenytársaktól. Egyszerű. :)



Májusban csöppentem bele Judit kézműves szappan-álmaiba, szeptemberben el is kezdtem megvalósítani azokat. Már nagyon vártam eme hosszadalmas folyamat végét -ami most jött el-, hogy végre kipróbálhassam a szappanokat. Van némi rálátásom a natúrkozmetikumok világára, közel 10 éve jómagam is kizárólag kézműves szappanokat, krémeket használok: eleinte vásároltam (vigyázat a hupikék, lila, erős illatú, natúrnak nevezett példányokkal), később magamnak gyártottam.



A JuditLove megálmodójával így hozott minket össze a sors, pár évvel ezelőtt együtt tanultuk a szappanöntés alapjait, a natúrkozmetikai alapanyagok tulajdonságait. Nagyon-nagyon örültem Judit felkérésének, amikor elújságolta, hogy lesz egy webshop, ahová fotózhatnék én. Eleinte tehát nagy volt a lelkesedés részemről, hiszen két szerelmem egyesülni látszott: a natúrkozmetika és a fotózás. :) Remélem sikerült leküzdeni az akadályokat, és a végeredmény, mind a szappanok, mind a fotók, mindenkinek tetszenek.



Szappankritika: 
Ráérős szombat délelőttöt tűztem ki a szappanok kipróbálására. Fentebb említett okoknál fogva összehasonlítási alapokkal felvértezve, és szigorúan a realitás talaján mozogva fogtam kézbe a kedvencemet, a narancs-szegfűszegest, ami abban tér el a legtöbb JuditLove szappantól, hogy nem kecsketejes, hanem kókusztejes alapokon nyugszik. A forralt borra és a karácsonyi vásárok hangulatára emlékeztető szappan illata nem erős, nem hivalkodó, annál inkább hívogató. Beleharapni is lenne kedve az embernek, ha nem lenne ellúgosítva :) Méretét tekintve pont beleillik a női kézbe, nem túl nagy, nem túl kicsi, szabályos négyzet alakú, ezzel is eltér az itthon kapható felhozataltól. Használat közben kellőképpen habzik, ezáltal tisztít, ám mégsem szárítja a bőrt. A habja selymes és könnyed. Nem hagy maga után zsíros, ragadós -vagy épp ellenkezőleg, száraz- utóérzetet, ami szerintem a kézműves szappanok sarkalatos pontja, emiatt idegenkednek tőle sokan. Másik fontos tényező, hogy jól reagál a vízzel való érintkezésre, nem ázik szét rögtön. Használat után pedig a bőrön marad az enyhén fűszeres illat, és a pihe-puha tapintású bőr.

Kókusztejes narancs-szegfűszeg szappant megveheted itt: 



A JuditLove tehát olyan szappancsalád, amivel bátran le merném cserélni az általam gyártott szappanokat. Megbízható forrás, kiváló minőség, ízléses csomagolás.

Legközelebb a rózsa szappant tesztelem, de arról már nem írok kritikát, próbáljátok ki ti is! :) 

Végezetül megmutatok néhány szappanfotót, melyek végül nem kerültek be a webshopos képek közé, pedig nekem jobban tetszenek. Alul látható a webshopban felhasznált, felül a kedvencem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése